Új tervvel rukkolt elő az Európai Unió öt tagállama, amelynek célja, hogy öt évvel késleltessék a belsőégésű motorral szerelt új járművek értékesítésének betiltását. A Reuters birtokába jutott egy dokumentum, amelyből kiderült, hogy a brüsszeli javaslattal ellentétben nem 2035-től, hanem 2040-től tiltanák be az új benzines és dízel autók eladását az Európai Unióban. A tagállamok szerint nyomós okuk van az eredeti céldátum módosítására, ugyanakkor a megengedőbb határidő komoly kockázatot jelenthet a hosszú távú klímacélok elérése és az európai autógyártás jövője szempontjából.
A Bloomberg információi szerint Németország azt szorgalmazza, hogy a G7 csoport országai vonják vissza azt a kötelezettségvállalást, amely az év végéig leállítaná a tengerentúli fosszilis tüzelőanyag-projektek finanszírozását - értesült a Bloomberg. Ez jelentős fordulatot jelentene az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, aminek oka nyilván az, hogy Oroszország ukrajnai háborúja veszélyezteti Európa energiaellátását.
Az Egyesült Államokban jegyzett Li Auto részvényei jelentősen emelkedtek a pénteki kereskedésben, miután a kínai székhelyű elektromos járműgyártó közölte, hogy több mint 30 ezer megrendelés érkezett az L9 nevű SUV-jára mindössze 72 óra alatt, amióta az előfoglalások elérhetővé váltak.
A német kormánykoalíción belül nagy vitát váltott ki annak a brüsszeli javaslatnak az elfogadása, amely konkrét céldátumként 2035-öt határozza meg az új benzines és dízel autók értékesítésének betiltására. A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) kezdettben mereven elutasította a javaslatot, amelyet a Zöldek viszont örömmel támogatnának. A kompromisszumos megoldásról már javában zajlanak a tárgyalások, de az idő sürgeti Németországot, jövő héten már határozott álláspontot kell képviselniük az ügyben Brüsszelben.
A Toyota visszahív 2700 darabot az első sorozatgyártású, tisztán elektromos meghajtású járműveiből, mert aggályos, hogy a kerekek egyszerűen kieshetnek.
A német Bayerische Motoren Werke AG (BMW) 15 milliárd jüant (2,24 milliárd dollár) fektetett be egy elektromos járműgyártó üzem létrehozására Kínában, ahol csütörtökön hivatalosan is elindult a termelés.
A kínai autógyártók részvényárfolyama megugrott, miután az állami televízió szerda este arról számolt be, hogy a kormány kiterjesztheti az elektromos autók vásárlására vonatkozó adómentességeket az autóipar fellendítése érdekében.
A Continental két új, elektromos járművekhez tervezett érzékelővel bővíti széles szenzorportfólióját: az áramérzékelő modullal (Current Sensor Module - CSM) és az akkumulátor ütésérzékelő (Battery Impact Detection - BID) rendszerrel. Mindkét új megoldás az akkumulátor védelmére és/vagy az akkumulátor paramétereinek megőrzésére összpontosít. A Continental a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy még idén megkezdik az új nagyfeszültségű áramérzékelő modul (CSM) gyártását.
Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére - jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben. Németországnak nyomós oka van arra, hogy nyíltan szembeszálljon Brüsszel szigorával, az intézkedés ugyanis felgyorsítaná az elektromobilitásra történő átállást, amely borítékolhatóan súlyos áldozatokkal fog járni azokban az országokban, amelyek gazdaságában kiemelt szerepet tölt be az autóipar.
A végéhez közeledik az ország legnagyobb zöldmezős beruházása, a 2021 tavaszán elrajtolt projektben 135 hektáron épül akkumulátorgyár a dél-koreai tulajdonú SK Innovation számára a Fejér megyei Iváncsán a Market Építő Zrt. kivitelezésében. A beruházás 2022 utolsó negyedévében éri el a teljes készültséget - szerepel a Market közleményében.
A kínai elektromosautó-gyártó Nio érdekes módon erősítette meg a napokban, hogy Európán belül Magyarországon építi fel akkumulátorcsere-állomás gyártásával foglalkozó üzemét. A pontos helyszín egyelőre nem ismert.
A kormány kiemelt célja, hogy Magyarország az elektromos autóipar európai zászlóshajójává váljon a következő években. Ennek megvalósítása érdekében folyamatosan zajlanak a tárgyalások az iparág különböző szereplőivel, amelyek sorra jelentik be legújabb beruházásaikat hazánkban. Az elmúlt hetekben több olyan hír, piaci forrásoktól származó információ is megjelent, amelyek alapján négy hatalmas, de hivatalosan meg nem erősített autóipari beruházás adhat további lendületet a magyar ipar húzóágazatának. Állítólag a CATL és a NIO is gyárat építene hazánkban, és versenyben vagyunk a Volkswagen Kelet-Európába tervezett akkumulátorgyáráért, valamint a Volvo legújabb európai üzeméért.
Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A Honda és a Sony még márciusban jelentették be, hogy közösen Sony Honda Mobility néven beszállnak elektromos autó piacra. Előbbi a gyártást és az értékesítést hozza a partnerségbe, míg utóbbi a szoftver és a technológiai tapasztalatot biztosítja. Most további részletek derültek ki a közös vállalkozással kapcsolatban.
Mostantól évi 2,5 százalékos fix kamatozású, forintalapú konstrukcióval lízingelhetnek egy-egy darab használt vagy új tisztán elektromos személyautót a vállalkozások az egyik hazai nagybanknál. A 2,5 százalékos kamat eddig a haszongépjárművek esetében volt elérhető a Széchenyi Lízing GO! keretében a cégek számára, de a június 30-ával kifutó és jellemzően már nem igényelhető program jövője egyelőre kérdéses.
Olaszországban egyre erősebb negatív visszhangja van az Európai Parlament (EP) e heti döntésének, amely szerint 2035-től már nem lehet belsőégésű motoros új személygépkocsikat és könnyű haszongépjárműveket forgalomba hozni.
Meggyőző külső, tágas és kényelmes belső, kellemes vezetni, szupergyors töltés és 77 kWh nettó akkumulátor kapacitás - ezek az előnyei annak a Skoda Enyaq tisztán elektromos autónak, amelyet 600 kilométeren át volt szerencsém vezetni. Ha pedig a legfontosabb hátrányokat kellene megemlíteni, akkor bizonyos szempontok alapján a nagy akksi ott van ezen a listán is. De hogy lehet ez a tulajdonság egyszerre előny és hátrány, elmondjuk.
Elvben elfogadja, de bírálja is a német járműipar az Európai Parlamentnek a belsőégésű motorral hajtott új autók forgalomba helyezésének 2035-ös beszüntetésére tett kezdeményezését.
A Volkswagen "aktívan" keresi az új összeszerelő és akkumulátor-üzemek létrehozásának lehetőségét az Egyesült Államokban - mondta Scott Keogh, a Volkswagen of America vezérigazgatója szerdán a CNBC-nek.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.